Folyton azt halljuk, hogy kezdenünk kell valamit magunkkal. Fejlődnünk, változnunk, gyógyulnunk és tudatosabbá válnunk kell. Mintha úgy, ahogy most vagyunk, még nem lennénk elegendők az élethez.
Idővel már nemcsak a munkánkban és a kapcsolatainkban akarunk jól teljesíteni: önmagunkat is elvégzendő feladatnak tekintjük. Figyeljük, javítjuk és fegyelmezzük magunkat, miközben egyre távolabb kerülünk attól, amit valóban érzünk és szeretnénk.
Én nem abban szeretnék segíteni, hogy önmagad jobb változatává válj.
Abban szeretnélek támogatni, hogy felismerd, mi történik benned, és szabadabban élhess abból, aki már most is vagy.
A természetes lét nem ösztönösséget jelent, és nem azt, hogy minden pillanatnyi késztetésünket követnünk kell.
Éppen ellenkezőleg.
Azt jelenti, hogy észrevesszük, mikor cselekszik helyettünk a félelem, a megfelelési kényszer, a megszokás vagy valamelyik régen megtanult szerepünk. Felismerjük a belső erőket, amelyek anélkül irányítják a döntéseinket, hogy tudnánk róluk.
Van bennünk egy velünk született képesség: észlelni, mi történik bennünk, és nem reagálni rá azonnal a megszokott módon.
Ebben a rövid időben, amely az élmény és a válasz között megnyílik, már nem kizárólag a múltunk dönt helyettünk.
Itt jelenik meg a választás lehetősége. Itt kezdődik a belső szabadság.
Életünk során megtanuljuk, hogyan kell alkalmazkodnunk, teljesítenünk és megfelelnünk. Ezekre a képességekre szükségünk van, de idővel olyan szorossá válhatnak, hogy már nem tudjuk megkülönböztetni a saját hangunkat a belénk épült elvárásoktól.
Azt hisszük, szabadon döntünk, miközben gyakran:
Ezeket a működéseket nem kell ellenségnek tekintenünk. Valamikor segítettek eligazodni vagy túlélni. A kérdés az, hogy ma is szükségünk van-e rájuk, és akarjuk-e továbbra is engedni, hogy ők éljenek helyettünk.
A nemcselekvés nem tétlenséget, közönyt vagy felelőtlenséget jelent.
Azt jelenti, hogy nem engedelmeskedünk automatikusan minden belső késztetésnek. Nem teszünk hozzá rögtön újabb magyarázatot, ítéletet vagy védekezést ahhoz, ami történik. Képesek vagyunk egy pillanatra félreállni a saját utunkból.
Ebből a nyitottságból néha csend születik, máskor határozott cselekvés. A különbség az, hogy a válasz már nem pusztán a félelmeinkből és megszokásainkból következik.
Nem kevesebbet cselekszünk, hanem kevesebb belső kényszerből.
Korábbi versenysportolóként és edzőként a testet nem a belső munka kiegészítőjének tekintem. A test az egyik legpontosabb terület, ahol felismerhetjük önmagunk működését.
Megmutatja, mikor feszülünk meg, mikor akarunk menekülni vagy éppen visszatartjuk magunkat, és mikor veszítjük el a kapcsolatot azzal, ami történik. Sokszor hamarabb tudja, hogy valami nincs rendben, mint ahogyan azt szavakba tudnánk önteni.
Ezért a munkámban a figyelem, a mozgás és az őszinte önvizsgálat nem válik külön. Nem uralni vagy tökéletesíteni akarjuk a testet, hanem ismét megtanulunk kapcsolatban lenni vele.
Több mint húsz éve foglalkozom keleti bölcseletekkel, figyelemgyakorlatokkal és az emberi szabadság kérdésével. Mégsem egy idegen vallás fogalmait szeretném továbbadni.
A hagyományok számomra nem kész válaszok gyűjteményei. Olyan tapasztalati térképek, amelyek segíthetnek meglátni, hogyan keletkezik a szenvedés, miként alakítják a tudatot a megszokások, és mi válik hozzáférhetővé, amikor nem kapaszkodunk minden gondolatunkba.
A lényeg nem a tanítások neve, hanem az, hogy mindebből mi ismerhető fel közvetlenül a saját életünkben.
Azt keresem, hogyan lehet az emberi szabadság tapasztalatát világosan, magyarul és a mai életben használhatóan megfogalmazni.
Nem ígérem, hogy minden problémád megszűnik, vagy hogy többé nem billensz ki. A természetes lét nem állandó nyugalom és nem tökéletes állapot.
Abban segíthet, hogy:
Nem válunk függetlenné minden körülménytől. De nem is kell minden körülménynek teljesen meghatároznia bennünket.